Üdvözlöm.

Horváth István vagyok.

Vállalkozásom tizenévesen fogalmazódott meg bennem, de csak mostanában, közel a 40-hez sikerült a megfelelő alapokkal elindítanom.

Motorkerékpárra a jogosítványomat -szülői beleegyezéssel-, már 15 évesen megszereztem.

Első motoromat kölcsön pénzből vettem. Ez nem volt más, mint egy 350cm3-es Jawa motorkerékpár. Később, egy 750cm3-es Kawasaki, időközben egy muzeális Pannónia, majd egy nálam idősebb 650cm3-es Yamaha került a tulajdonomba. Ez utóbbi motoron nagyon sokat dolgoztam, folyamatosan újítgattam.
Végül álmaim motorját, egy Suzuki VS800-as Intruder-t vásároltam.

Nagy szerencsémre a motorral együtt rögtön kaptam egy utánfutó-t is, ami az előző tulajdonos kreativitásának tudható be. Már akkor tudtam, ez is hozzásegít álmaim megvalósításához, hiszen leendő utasaim csomagjait kényelmesen, biztonságosan tudom szállítani.

Természetesen a város megismerésében sem voltam tétlen, mert az akkor Főtaxi-ként ismert vállalatnál dolgoztam két évig, valamint voltam kisteher fuvarozó is.

Sofőrként megerősödött bennem az a nézet, hogy hiába a taxi, ha a forgalom "nem engedi" a haladást. Motorkerékpárral harmadára, negyedére csökkenthető az utazási idő! (Nem mindegy, hogy egy óra vagy csak 15-20 perc!)  Nincs alapdíj, várakozási díj, kiszállási díj, valamint lehetőség van egyedi megegyezésre is. (Pl. egész napos ügyintézés)!!!
Mostanra már van összehasonlításom egy személyautó és egy motorkerékpár előnyeiről, hátrányairól.
Hátránya talán nincs "légkondi"; előnye pedig. hogy nagyon hatékony tud lenni a városi közlekedésben.

Vezetési tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem: nem veszélyesebb a motorkerékpár, mint az autó. Bejártam Magyarországot, voltam Európa számos országában, de balesetet ezidáig nem okoztam. Ennek tudható be, a motorkerékpárra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosításom,  a bonusz 7-es besorolásban van.

Kiknek ajánlom ezt a szolgáltatást?
Írhatnám, hogy mindenkinek. de mégis úgy gondolom, annak aki:
- a legrövidebb idő alatt szeretné elérni utazási célját,
- akinek sok dolga van, de kevés ideje,
- kevés időt szeretne a "forgalmi dugó"-ban tölteni,
- gyorsan szeretné elintézni hivatalos ügyeit a város különböző pontjain,
- szeretné meglepni kedvesét, hogy gyorsan haza érjen a munkából,  
- késésben van egy színházi előadásról, vagy üzleti tárgyalásról,
- nem várt BKV eseményeket áthidalna,
- szeretné első motoros élményét megtapasztalni,
- gyorsan szeretné megnézni a város nevezetességeit,
- lerobbant autójához gyorsan szeretné pótolni az alkatrészt,
- .

Köszönöm megtisztelő figyelmét.

Várom Önt is utasaim közé!

Tisztelettel:
Horváth István